„Én a székely nemzetség szülötte vagyok” – írta Kőrösi Csoma Sándor 1825. január 28-i beszámoló jelentésében, s később tibeti szótárának és nyelvtanának címlapján is önérzetesen vallotta, hogy ő „erdélyi székely-magyar”.
1784 márciusában született Erdélyben az Orbai székben lévő Kőrösön, Csoma András és Gecse Krisztina harmadik gyermekeként. Apja székely határőr katona volt káplári rangban.
Gyermekéveiből hiteles feljegyzés nem maradt ránk. Feltehetően hatéves korában került a református elemi népiskolába. Tizenöt éves korában kiszakadt a szülői környezetből. Apja gyalogosan a mintegy 300 km-re lévő Nagyenyedre kísérte, ahol szolgadiák lett a Bethlen Gáborról elnevezett Református Kollégiumban. Már az első évben kitűnt tehetségével, szorgalmával.
Itt a kollégiumban hallott először a magyarok eredetéről. Az őshaza annyira felkeltette az érdeklődését, hogy fogadalmat tett annak felkeresésére. Elhatározásához nagymértékben hozzájárultak tanárainak, elsősorban Herepei Ádámnak előadásai. Merész céljának mindent alárendelt. Tudta, hogy nehéz feladatra vállalkozott, ezért már Enyeden céltudatosan készült a nagy útra. A földön aludt, nem vett részt az ifjúság szokásos szórakozásaiban, szeszes italt soha nem fogyasztott, sőt a „víz italtól” is napokig tartóztatta magát. Tanulmányaiban leginkább a földrajz, történelem és a nyelvek iránt érdeklődött. Anyanyelve mellett megtanulta a latin, ógörög, héber, német, román és francia nyelveket. Végső vizsgáit 1815 júniusában tette le Enyeden, majd brit ösztöndíjjal a göttingeni egyetemre került. Az egyetem könyvtárában újabb információkat talált a magyarok eredetére vonatkozóan. Új nyelveket, az angolt és a arabot is elsajátította, de az olasz és a spanyol nyelv alapjaival is megismerkedett. Ezen újabb ismeretekkel felvértezve hagyta el Németországot 1818. szeptember 5-én. A tél végén már Temesváron volt, ahol az ószláv nyelvet tanulta. 1819 őszén ismét megfordult Nagyenyeden. Érezhetően türelmetlen volt. Hiába próbálta néhány barátja lebeszélni az útról, november 23-án ideiglenes határátlépőt váltott ki, s egy szál vászontarisznyával útnak indult Ázsiába.
1819. november 28-án a Vöröstorony-szorosnál átlépte a magyar határt. Bukarest – Philippopolisz – Énosz – Khiosz – Rodosz – Alexandria – Larnaca – Szidon – Beirut – Tripoli – Latakia – Aleppo – Urfa – Mardin – Moszul – Bagdad – Kermansah – Hamadan útvonalon keresztül jutott Teheránba. Tervezett útvonalát többször meg kellett változtatnia a terjedő pestisjárvány miatt. Teheránban az angol követségen a Willock testvérek személyében segítségre talált. Megtanulta a perzsa nyelvet. Pénze elfogyott, ezért segítségért fordult a nagyenyedi patrónus urakhoz. A választ azonban nem várta meg, a Willock testvérek anyagi támogatásával tovább indult. Meshed – Bokhara – Kabul volt további útvonala. Afganisztánban találkozott két francia tiszttel, Allarddal és Venturával. Velük együtt kelt át a Khaibar-szoroson.
Lahor – Amritszar – Dzsammu érintésével a Banihál-hágón át Kasmír fővárosába, Szrinagarba érkezett. Útja Lehbe, majd a Drász folyó völgyébe vezetett, ahol találkozott Moorcrofttal, a brit indiai kormány politikai megbízottjával. Ő beszélte rá Csomát egy tibeti-angol szótár elkészítésére, és ajánlólevelet adott neki a zanglai főlámához, Szangje Puntcoghoz.
Az 1823. június 26. – 1824. október 23. közötti időszakot már a zanglai kolostorban töltötte, ahol a tudós láma – Szangje Puntcog – vezetésével, európai ember számára kegyetlen körülmények között, mínusz 40 fokos hidegben, fűtés nélkül, báránybőr bundába burkolózva, jakvajas teán élve sajátított el több mint 40 ezer szót. 1824 októberében Szabathuba rendelték, ahol Kennedy századossal, a brit határállomás parancsnokával találkozott. Igazoló jelentést kértek tőle. Ekkor készült el eddigi útjának egyetlen hiteles feljegyzése. Ezen igazoló jelentés eredményeként az indiai főkormányzó havi 50 rupiát szavazott meg neki.
1825. november 10. és 1826. októbere között Phuktal kolostorában folytatta a megkezdett munkát a láma segítségével. 1827 januárjában Szabathuba hívatják. Itt jut tudomására, hogy közben elkészült egy tibeti-angol szótár, a Szirampuri szótár. Úgy tűnik, hogy kárba vész eddigi munkája. Végül mégis további bizalmat adnak neki, s folyósítják a megajánlott pénzt. Közben kiderült, hogy a Szirampuri szótár egy fércmunka volt csupán.
Kanamban 1827 augusztusától 1830 őszéig a Tandzsurt és a Kandzsurt tanulmányozta, megismerkedett Tibet kultúrájával. Itt látogatta meg Gerard doktor.
1831 májusától már Kalkuttában, a Bengáli Ázsiai Társaság székházában tartózkodott, ahol a tibeti-angol szótár és nyelvtan kiadását készítette elő. 1834-ben a Buddhista Misszió nyomdájában kinyomtatták az elkészült műveket. Kalkuttában látogatta meg őt Schöfft Ágoston, aki az egyetlen hiteles, élethű rajzot készítette róla.
A szótár és nyelvtan kinyomtatása után egy darabig még Kalkuttában maradt, a Bengáli Ázsiai Társaság könyvtárát rendezte. Közben útlevelet kért Nagy-Tibetbe, mert úgy hallotta, hogy Lhassza könyvtáraiban közelebbi információkat szerezhet a magyarság eredetéről, az őshazáról.
1842 februárjában indult útnak. A Terai-mocsáron keresztül vitt útja Dardzsilingbe. Ide április 9-én már betegen érkezett. Néhány napos haláltusa után 1842. április 11-én csendesen elhunyt.
Sírkövét a dardzsilingi temetőben a Bengáli Ázsiai Társaság emelte.
„Egy szegény, árva magyar, pénz és taps nélkül, de elszánt, kitartó hazafiságtól lelkesülve, Kőrösi Csoma Sándor – bölcsőjét kereste a magyarnak, de végül összeroppant fáradalmai alatt… Távol a hazájától alussza örök álmát, de él minden jobb magyarnak lelkében.”
(Széchenyi István)
